Aradi Nóra (1924–2001)

„Ha valaki ennyire elzárkózik a kíváncsi szemek elől, akkor biztos lehet benne, hogy el is felejtik.” (Marosi 2021, 95.)

Aradi Nóra 1999-ben. © A család tulajdonából. Mélyi József: Aradi Nóra (1924–2001). Enigma, 32. 2024. 118. sz. 106.

A művészettörténész, aki az ötvenes években még fegyverrel a táskájában járt, az egykori ávós, aki vallatásokban vett részt, vagy a kíméletlen cenzor, aki bezáratta Kondor Béla kiállítását. Ilyen és ehhez hasonló legendák keringtek Aradi Nóráról, s ezek a kétes hírű történetek máig hatóan megnehezítik pályaképe értékelését. Fiatalon bekapcsolódott a politikába, s hiába távolodott később egyre inkább ettől a világtól, egykori szerepvállalása a végsőkig beárnyékolta megítéltségét. Kétségtelen, hogy Aradi Nóra a szocialista művészet egyik legfőbb támogatója és védelmezője volt, a rendszerváltás előtti képzőművészeti életben betöltött szerepe azonban árnyaltabb ennél. Ahogy Marosi Ernő is megjegyzi visszaemlékezésében, Aradi Nórát nem lehet „egyértelműen feketére vagy fehérre, vagy vörösre festeni”.

Korai évek

A romániai Buteniben született értelmiségi családban Felter Nóraként. Édesapja korán elhunyt, ezután költöztek édesanyjával Budapestre, itt is érettségizett 1942-ben. Mindig is jó tanuló volt, több nyelven beszélt, érdekelte az irodalom és a művészet, azonban zsidó származása miatt csak vendéghallgatóként iratkozhatott be a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarára. A német megszállást követően visszamenekült szülőfalujába, s ugyanebben az évben bekapcsolódott a román kommunista mozgalomba. 1945-ben tért vissza Budapestre, belépett a Magyar Kommunista Pártba, s immár rendes hallgatóként folytathatta egyetemi tanulmányait. 1950-ben szerez újkori művészettörténet-középkori művészettörténet-régész szakos muzeológus oklevelet.

Aknai Tamás: Aradi Nóra. In: Nők a tudomány fellegvárában. Kutatói életutak a Magyar Tudományos Akadémián 1949–2021. Szerk.: Hay Diana–Palasik Mária–Schadt Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2024. MeRSZ. https://mersz.hu/dokumentum/m1191ntf__86/#m1191ntf_84

Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan 1947–50 között a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának (majd átszervezése után 1952-ig az utódszervezet) munkatársa volt. A később őt ért vádakat, miszerint alkalmazása során kínvallatásokban vett volna részt, visszautasította, ott végzett munkájáról azonban sosem osztott meg részleteket. Csupán feltételezés, hogy nyelvtudását hasznosítva a hírszerzésnél láthatott el fordítói feladatokat. Szintén csak anekdotákból ismert, hogy a Katpol vezetőjének kivégzése után Aradi maga is félt a tisztogatásoktól, majd Fogarasi Béla és Lukács György segítségével kerülhetett át a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztályára, ahol Fülep Ferenc főosztályvezető helyettese lett.

Pályaképe

Művészettörténészként 1952-től kezdve publikált, s már korai írásaiból jól kirajzolódik érdeklődése, értékrendje. A művészetet ideológiai alapon tárgyalja, egyértelműen a szocialista realizmus mellett köteleződik el. A művészek társadalmi szerepét hangsúlyozza, s elítéli az absztrakt törekvéseket.

1954-től kezdte meg kandidátusi képzését Vayer Lajos aspiránsaként. 1957-ben, mindössze 33 évesen kinevezik a Művelődési Minisztérium Képzőművészeti Osztályának élére, amely a korabeli intézményrendszer egyik csúcspozícióját jelentette. A forradalom után egyfajta enyhülés volt érzékelhető a kultúrpolitika részéről, ez azonban Aradira kevésbé volt jellemző. A művészetet továbbra is ideológiai alapon bírálta, a társadalmilag elkötelezett művészetet támogatta, s súlyos szerepe volt abban, hogy az absztrakció mindinkább ellehetetlenült. Ugyanakkor lehetővé tette, hogy nem állami, azaz magánhelyiségekben bármely művész rendezhessen kiállítást. Ez a furcsa kettősség végigkísérte karrierjét.

Aradi Nóra kiállításmegnyitón, 1971. © A család tulajdonából. Mélyi József: Aradi Nóra (1924–2001). Enigma, 32. 2024. 118. sz. 100.

Kinevezését követően szinte halmozza a pozíciókat. 1959-ben szerezi meg a művészettörténeti tudományok kandidátusa fokozatot, majd az MSZMP KB Kulturális Elméleti Munkaközösségének tagja lesz, valamint az AICA (Association Internationale des Critiques d’Art – Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége) magyar tagozatának elnöke. Tanít a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetem Esztétika Tanszékén, valamint az ELTE (egyesített) Művészettörténeti Tanszékén. Ez a lendület egészen 1961-ig tart, amikoris leváltják osztályvezetői posztjáról. Megmaradt egyéb pozícióinak köszönhetően továbbra is jelentős szerepet játszott a képzőművészeti élet alakulásában, közvetlen kultúrpolitikai befolyása azonban megszűnt.

A hatvanas évek közepétől karaktere sokat finomodik. Többé már nem kéri számon a művészeken tevékenységük társadalmi vetületét, megnyilatkozásaiban az avantgárddal és az absztrakcióval kapcsolatban is egyre elnézőbb. A művészetelmélet helyett, a művészettörténet felé fordul, több monográfiát is megjelentet.

1969-ben az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának lesz alapító igazgatója. Ő alakította ki az újonnan induló szervezet profilját. Mind a tudományos, mind a kultúrpolitikai elvárásoknak megfelelő kutatási programot sikerült összeállítania. Személye egészen a rendszerváltásig egyfajta védőernyőként funkcionált az intézmény fölött, amely garantálta az ott dolgozók szakmai autonómiáját.

Aradi Nóra előadás közben, 1970. © A család tulajdonából. Mélyi József: Aradi Nóra (1924–2001). Enigma, 32. 2024. 118. sz. 97.

Aradi Nóra művészettörténeti munkásságát 1974-ben két kötetben összegezte: a Képzőművészet és munkásmozgalom tíz év írásait tartalmazza, míg A szocialista képzőművészet jelképeiben a szocialista művészet ikonológiai elemzésére tett kísérletet. A nyolcvanas évek közepétől egyre kevesebbet publikált, s idővel a nyilvánosságtól is visszavonult.

ELTE

Aradi Nóra 1961–1994 között tanított az ELTE-n, elsősorban 19–20. századi művészetet. Fontosnak tartotta a művészettörténet oktatást, ő maga erről így nyilatkozott: „Ahhoz hogy világosan tudjuk közölni a mondanivalónkat – a művészet mondanivalóját! – ahhoz konok tudományos felkészülés kell!”. Egykori diákjainak beszámolói szerint sokat tett annak érdekében, hogy hallgatói óráin megismerhessék a 20. századi magyar és egyetemes művészetet. Nem volt ugyan kifejezetten népszerű a diákok körében, de jóindulatú oktató hírében állt, aki el tudta fogadni a meggyőződésével ellentétes szakmai álláspontokat is.

Aradi Nóra válogatott írásai

Réti István. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1960.
Képzőművészet és közönség. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1961.
Absztrakt képzőművészet. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1964.
A szocialista képzőművészet története. Monográfia és akadémiai doktori értekezés. Budapest, Corvina Könyvkiadó, 1970; 1980.
Képzőművészet és munkásmozgalom. Tanulmányok. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1974.
A szocialista képzőművészet jelképei. Budapest, Kossuth Könyvkiadó-Corvina Kiadó, 1974.
A munkásábrázolás a magyar képzőművészetben. Budapest, 1976.
Makrisz Zizi. Budapest, Corvina Kiadó, 1982.
Mednyánszky. Budapest, Corvina Könyvkiadó, 1983.
Műfaj a képzőművészetben. Téma, technika, funkció. Budapest, Gondolat könyvkiadó, 1989.

Emlékezete

Felhasznált irodalom

Kajdi Béla: Beszélgetés Aradi Nórával pályájáról. Népművelés, 1980. 8. sz.
Aradi Nóra köszöntése. Bardoly István: Aradi Nóra munkásságának válogatott bibliográfiája. Ars Hungarica, 12. 1984. 154–160.
Bojár Iván: Közügy-magánügy? Ki volt valójában a magyar képzőművészet teljhatalmú „zsűrora”? Kapu. 1989. 10. sz.
Marosi Ernő: Aradi Nóra. Ars Hungarica, 29. 2001. 1. sz. 213–214.
In memoriam Aradi Nóra. Múzemcafé, 2017. 2. sz.
Mélyi József: Ki volt Aradi Nóra? Rendületlenül. Magyar Narancs, 2017. március 23.
Marosi Ernő emlékezése Aradi Nórára. A Művészettörténeti Tanszék története 2. Visszaemlékezések 1953–1970. Enigma, 28. 2021. 107. sz. 90–95.
Aradi Nóra docensi pályázatának jegyzőkönyve. Enigma, 28. 2021. 107. sz. 96–97.
Bódi Kinga: Férfi múlt, női jelen, de kié a jövő Velencében? Artmagazin. 2022. 5. sz.
Aknai Tamás: Aradi Nóra. In: Nők a magyar tudományban. Kutatói életutak a Magyar Tudományos Akadémián 1949–2021. Szerk.: Hay Diana–Palasik Mária–Schadt Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2024.
Mélyi József: Aradi Nóra (1924–2001). Enigma, 32. 2024. 118. sz. 90–106.

Tóth Gréta