Dercsényi Dezső (1910–1987)

„Alig hiszem, hogy túlzás lenne: elegáns alakja sok szempontból – beleértve a cigarettázást is – valamiféle mintakép is volt az 1960 körüli ELTE-n.” (Marosi 2006, 528.)

Dercsényi Dezső, 1934. Marosi Ernő: Dercsényi Dezső (1910–1987), a középkori magyarországi művészet kutatója. Enigma, 14. 2007. 49. sz. 521.

Dercsényi Dezső elsősorban a magyar műemlékvédelem ügyéért tett meghatározó munkásságával írta be nevét a művészettörténetbe, ugyanakkor hasonlóan fontos hozzájárulása a magyar művészettörténet ügyéhez az a kevésbé ismeretes tény, hogy oktatói pályája során a következő generáció némely legkiválóbb művészettörténészét indította el későbbi szakterületük irányába.

Korai évei

1910. július 7-én született Vácott, ahol apja, id. Dercsényi Dezső nyomdatulajdonosként és lapkiadóként tevékenykedett. Egyetemi tanulmányait 1928–1934 között végezte művészettörténet-latin szakon a Pázmány Péter Tudományegyetemen (PPTE; mai ELTE jogelődje). Szakdolgozatát Gerevich Tibor vezetésével írta A somogyvári Szent Egyed-templom maradványai címen a Keresztényrégészeti Tanszéken. Romanika-specialistaként egész életét végigkísérő témái Somogyvár, Székesfehérvár, Esztergom, Pécs, Ják és Zsámbék voltak.

Műemlékvédelmi munkássága

Mestere maga mellé vette a Műemlékek Országos Bizottságába, ahol 1935-től dolgozott, majd 1949-es megszűnését követően a Múzeumok és Műemlékek Országos Bizottságának munkatársa volt. Az 1957-ben alapított Országos Műemléki Felügyelőségnek (OMF) élete végéig kulcsfigurája maradt: 1965–1977 között igazgatóhelyettese, 1977-től nyugalmazott tanácsadója volt.

Kiváló szervezőkészsége és diplomáciai érzéke nagyban hozzájárult a magyar műemlékvédelem nemzetközi színvonalra emeléséhez a megfelelő jogi, szervezeti és módszertani keretek kidolgozása révén.

Dercsényi Dezső az 1960-as években Piero Gazzola ICOMOS alapítóelnökkel Visegrádon. Forrás: Magyar Szemle, 23. 2014, 1–2. sz. 33. (magántulajdon)

Nevéhez köthető a magyar műemlékvédelem első városrészléptékű helyreállítási terve Sopron belvárosában. Az ennek eredményeit összefoglaló, Csatkai Endrével közösen írt Sopron és környéke műemlékeiért 1954-ben szerzőtársával Kossuth-díjat kapott. A kötet a Magyarország Műemléki Topográfiája című, nagyszabású és nagyhatású kézikönyvsorozatban jelent meg, melynek 1952-től Dercsényi volt a sorozatszerkesztője. Ezzel párhuzamosan 1953–1962 között a Művészettörténeti Értesítő szerkesztőjeként is tevékenykedett.

1974-ben elnyerte akadémiai doktori címét A románkori művészet Magyarországon, különös tekintettel a műemlékvédelem elvi és gyakorlati kérdéseire című nagydoktori értekezésével.

Oktatói tevékenysége

1943-ben sikeres magántanári vizsgát tett a PPTE-n, arról azonban nem maradt fenn információ, hogy az 1940-es években tanított-e. 1951-től az ELTE Művészettörténeti Tanszékének címzetes egyetemi docense, megbízott előadóként tanított. 1975-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki, de ekkor már nyugdíjaséveit töltötte.

Érdeklődéséből következően Bevezetés az építészettörténetbe, Románkori építészet és Román művészet címen tartott kollokviumokat. Előadásai elsődlegesen az építészetre fókuszáltak, de ügyelt arra, hogy elegendő idő jusson a művészet más ágaira is, s a hallgatók teljeskörű ismeretekkel gazdagodjanak kurzusai során. Külön ügyelt az általa leadott anyag aktualitására, a legfrissebb eredményeket is ismertette a hallgatókkal. Nagy hatást gyakoroltak a műtárgyak személyes ismeretét, saját tapasztalatait megvilágító beszámolói, melyekkel a felfedezés izgalmát is érzékeltette a hallgatókkal.

Dercsényi Dezső és Gerő László Sárospatakon a Vörös-toronyban, 1950 körül. Marosi Ernő: Dercsényi Dezső (1910–1987), a középkori magyarországi művészet kutatója. Enigma, 14. 2007. 49. sz. 524.

A szemináriumain résztvevő középkor iránt érdeklődő hallgatók későbbi pályájuk során gyakorta az ott kapott témákat dolgozták fel. A gótikakurzusokat tartó Entz Gézával egyetemben mély benyomást gyakorolt, pályájára állította többek között Marosi Ernőt, Tóth Sándort, Kovács Évát, valamint saját fiát, Dercsényi Balázst.

Szívügye volt a műemlékvédelem és muzeológia oktatása. Részt vett egy közös muzeológia képzés szervezésében művészettörténet, régészet és néprajz szakos hallgatók számára, melynek keretében megismerkedhettek a műemlékvédelem és a muzeológia alapjaival.

Előszeretettel ismertette a hallgatókkal a legkorszerűbb műemlékvédelmi eljárásokat – szigorúan a Velencei Charta nyomán –, közöttük a Magyarországon még gyerekcipőben járó topográfiai rendszert. Előadásaiba belépítette a román kori emlékek kapcsán felmerülő műemlékvédelmi problémákat és esettanulmányokat is. Igyekezete olyannyira sikeres volt, hogy Marosi Ernő visszaemlékezése szerint „mindenki műemlékes, topográfus, meg más ilyesmi akart lenni” (Marosi 2021, 37). Másik tanítványa, Dávid Ferenc szavaival: „A műemlékvédelmet, annak jogi alapjait és mindenfajta tevékenységét, a történeti kutatásait, a rekonstruktív és helyreállító tevékenységét egybefogó előadásai talán az elsők voltak e szakág egyetemi oktatásában egész Európában.” (Dávid 1988, 57.)

Kollégái becsületes és rendkívül lelkiismeretes embernek ismerték, aki egész életében szorgalmasan dolgozott. Türelmes, nyugodt természet volt, családcentrikus. Oktatói megítélését bizonyosan elősegítette, hogy különösen jámbor vizsgáztató hírében állt – jól tudták a hallgatók, hogy aki Dercsényinél négyest kapott, az más tanárnál bukással lett volna egyenértékű. Jószándékúsága ellenére időnként ő is hajlamos volt némely kihágásokra, például diavetítéskor a sötétség leple alatt előszeretettel gyújtott cigarettára – erre rajta kívül egyedül Vayer Lajos merészkedett.

Emlékezete

1987. június 22-én hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik. 2003-ban szülővárosában édesapjával közös emléktáblát kapott.

Dercsényi Dezső válogatott írásai

A somogyvári Szent Egyed-templom maradványai. Budapest, 1934. (A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai, 22.).
A székesfehérvári királyi bazilika. Budapest, Műemlékek Országos Bizottsága, 1943.
Az esztergomi Porta Speciosa. Budapest, Műemlékek Országos Bizottsága, 1947.
Visegrád műemlékei. Budapest, Közoktatásügyi Kiadóvállalat, 1951.
Sopron és környéke műemlékei (Csatkai Endrével). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1952.
A magyarországi művészet története (Zádor Annával, főszerk. Fülep Lajos). Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1956–1973 között öt kiadás.
A jáki templom. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1957.
A pécsi kőtár. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, 1962.
Kis magyar művészettörténet (Zádor Annával). Budapest, Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1980.
Mai magyar műemlékvédelem. Budapest, Magvető, 1980.

Felhasznált irodalom

Bardoly István: Főbb szereplők – A tanszék tanárai és diákjai 1954 és 1962 között. Enigma 28:106 (2021), 17–25.
Dávid Ferenc: Dercsényi Dezső (1910–1987). Magyar Építőművészet 79 (1988), 57.
Entz Géza: Emlékezés Dercsényi Dezsőre 1910-1987. Archaeologiai Értesítő 114–115 (1987–1988), 247–248.
Entz Géza Antal: Dercsényi Dezső és a magyar műemléki topográfia. Magyar Szemle 23:1–2 (2014), 28–47.
Gerő László: Dercsényi Dezső (1910–1987). Műemlékvédelem 31 (1987), 286–287.
Keszthelyi Ferencné Osskó Katalin: Szubjektív visszaemlékezés. Enigma 28:106 (2021), 82–88.
Marosi Ernő: Dercsényi Dezső (1910–1987), a középkori magyarországi művészet kutatója. Enigma 13:49 (2006), 517–530.
Marosi Ernő: Visszaemlékezés egyetemi éveimre. Enigma 28:107 (2021), 12–41.
Nagy Ildikó: Egyetemi évek. Enigma 28:106 (2021), 54–66.
Román András: Dercsényi Dezső (1910–1987). Honismeret 15 (1987), 69–70.
Szakács Béla Zsolt: Dercsényi Dezső és a román kori művészet kutatása. Műemlékvédelem 56:1–2 (2012), 78–85.
Szakál Ernő: Dercsényi Dezső (1910–1987). Soproni Szemle 42:1 (1988), 93–95.
Szinyei Merse Anna: A művészettörténeti tanszék, ahogy az emlékeimben él, Enigma 28:107 (2021), 68–74.
Végh János: Egyetemi éveim, 1954–1959. Enigma 28:106 (2021), 26–34.

Filó Luca Gabriella