Éber László (1871–1935)

„Sok műemlékünk neki köszöni a pontosabb meghatározást és sok tekintetben a megmentését is. Ezen a téren, szakítva a múlt hibás rendszerével, a modern tudomány módszereinek szerzett érvényt. Mint ahogy általában modem gondolkodású, rendkívüli kultúrájú ember volt, akiben ezek a tulajdonságok nagy szorgalommal és egyéni derekassággal párosultak.” Lyka Károly: „Dr. Éber László nekrológja”, In: Magyar Művészet, 1935, 11, 128.

Éber László arcképe. Vasárnapi Ujság 1914, 61:20, 389.

Tanulmányai

Éber László 1871-ban, Pesten született Ellenberger László néven neológ zsidó családban (az Ellenberger nevet 1886-ig használta). Szülei Ellenberger Károly és Sonnenberg Ilona, öccsei Éber Antal (1872–1950) közgazdász és politikus, valamint Éber Ernő (1874–1968), agrárpolitikus és gazdaságtörténész voltak. Éber a Budapesti Tudományegyetemen művészettörténetből, német filológiából és archeológiából is szigorlatozott, majd 1894-ben, A festői ábrázolás az olasz és németalföldi festészetben című disszertációjával doktorált Pasteiner Gyulánál. Mesterének ajánlásával állami ösztöndíjat nyert, így 1895–1896 között Lipcsében művészettörténetet hallgathatott August Schmarsow (1853–1935) német művészettörténész tanítványaként. Marosi Ernő Éberről megemlékező tanulmányában írja, hogy Schmarsow hatása, és a Lipcsében eltöltött idő kulcsfontosságú volt Éber művészetelméleti látásmódjának kialakulásában. Későbbi művészetelméleti munkáiban ugyanis Schmarsow elméleti megközelítéseit alapul véve „Éber mindenekelőtt a művészettörténet fejlődés-képének bemutatására vállalkozik, egyrészt történettudományként definiálva a művészettörténetet, másrészt hitet téve a stílustörténeti módszer mellett.” (Marosi, 2006, 149.) A lipcsei évek után, 1896‒1897 között Éber Franciaországban és Olaszországban tett tanulmányutat.

Munkásságának kezdete

Magyarországra visszatérve Éber 1897-től a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtár munkatársa segédőri beosztásban: a múzeumban végeztt sokoldalú „tevékenysége a régészeti leletmentéstől és ásatásoktól kezdve a múzeumi gyűjtemény tudományos és ismeretterjesztő feldolgozásáig” terjedt. (Marosi, 2006, 149.) Később, 1901-től a múzeum képtárában a magyar szobrászat, majd az Érem- és Régiségtárban az őskori emlékek kezelője lett. Múzeumi munkája mellett Éber recenziókat publikált a millenniumi kiállítással kapcsolatban, 1900-ban pedig részt vett a párizsi világkiállítás magyar történeti pavilonjának berendezésében. Ugyanebben az évben nevezték ki az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda művészettörténet-tanárává, mely pozíciót 1919-ig töltötte be.

Éber 1904-től a Műemlékek Országos Bizottságának tagja lett, előbb megbízott, majd 1906-tól kinevezett előadóként. 1906-tól a „műemlékvédelem szervezetébe” csatlakozó beszámolóiban állást foglalt többek között a historizáló helyreállítások elvetése mellett – úgy vélte, hogy „[n]em a régi épület részleteivel való megegyezés a fődolog, hanem a művészeti harmónia, a megjelenés egységessége.” (Marosi, 2006, 147.) Éber fő célja a magyar műemlékvédelem reformjának elérése volt, jelentős hangsúlyt fektetve a műemlékek helyes nyilvántartására és a pontos műemléki topográfiára – ennek érdekében szoros együttműködés jött létre közte és a bizottság elnöke, Forster Gyula között.

Egyetemi oktatói évek

Szintén ezekben az években, 1905-től nevezik ki Ébert a Budapesti Tudományegyetemre. Itt korábbi mesterénél, a Pasteiner-tanszéken lett az ókeresztény és középkori művészettörténet magántanára 1919-ig. Az itt töltött évek alatt oktató kollégái voltak Pasteiner Gyula mellett Gerevich Tibor és Hekler Antal is. Éber oktatói tevékenysége mellett nem adta fel tudományos munkásságát: ennek eredményeképpen 1914-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Székfoglalóját október 12-én tartotta meg „Újonnan fölfedezett falfestmények Almakeréken” címmel. Ugyanebben az évben választották az Országos Régészeti és Embertani Társulat titkárává is.

Pasteiner 1916-os nyugdíjazása után Gerevich Tibor, Hekler Antal, Lázár Béla, Meller Simon, és Felvinczi Takács Zoltán mellett Éber is pályázott a tanszék vezetésére. A pályázatok elbírálásában fontos szerepet betöltő Pasteiner azonban – bár elismerte az Éber által leadott anyag „programszerűségét” – nem támogatta egykori tanítványát. Ennek egyik fő okát a Pasteiner-tanszék történetét feltáró Gosztonyi Ferenc abban látta, hogy Pasteiner „kevésre becsülte a leíró, közlő jellegű, folyóirat-tanulmányokat” (Gosztonyi 2008, 146.), melyek Éber tudományos munkásságának magját és pályázatának gerincét alkották. Éber úgy vélte, hogy az ilyen jellegű, művészettörténetet népszerűsítő írások elengedhetetlenek ahhoz, hogy kialakulhasson, és fennmaradhasson a művészeteket és a művészettörténet-írást igénylő kulturált „közönség”. Pasteiner és Éber véleménykülönbsége, valamint az erős mezőny következtében végül nem Éber nyerte el a kinevezést: a rendkívül feszült pályázati folyamat végén a bölcsészettudományi kar 1918. június 27-én tartott ülésén „az első helyen kiemelt Heklert rendes tanári, a második helyre sorolt Gerevichet nyilvános rendkívüli tanári kinevezésre terjesztették fel a miniszterhez.” (Gosztonyi, 2008, 161.)

Éber László. MTA Könyvtár, Mikrofilmtár, ltsz: D 42.81.

Törés Éber pályájában

A Tanácsköztársaság 1919. március 21-i kikiáltását követően Ébert április és augusztus között a Magyar Királyi József Műegyetem nyilvános rendes tanárának nevezik ki, és rábízzák a művészettörténeti tanszék vezetését. A Tanácsköztársaság bukását követően – bár Éber nem vállalt semmilyen politikai szerepet – felmentették minden hivatalából és tisztségeitől is megfosztották. 1919 őszén menesztették egyetemi tanári állásából, 1920-ban kizárták az Akadémiáról, majd (mivel 1919-ben átszervezte és vezette a Műemlékek Országos Bizottságát), ugyanez év februárjában fegyelmi eljárást indítottak ellene a MOB-nál, és 1921-ben nyugdíjazták. Éber végül az Országos Magyar Régészeti Társulat titkári tisztségéről is lemondott, és 1920-tól élete végéig a Stadler Vaskereskedés Rt. alkalmazottjaként, majd később igazgatójaként dolgozott. Elek Artúr (1846–1944) Éber Lászlóról írt, 1935-as nekrológjában így emlékszik vissza ezekre az évekre:

"Csöndes rezignációval viselte sorsát. Nem lázadozott, nem panaszkodott, keserűen sem emlékezett. Elfogadta a sorsát és csak egyre gondolt: hogy munkavágyát kielégítse. Munkára szomjasabb embert nála nem ismertem." (Elek 1935, 430.)

Éber ugyanis ezekben az években sem hagyta abba a szellemi munkát: jelentős mű- és szakfordításokat készített, de szerkesztett is, valamint dolgozatokat, művészettörténeti tanulmányokat, recenziókat publikált. Munkáját nehezítette egészségügyi állapota, ugyanis az 1920-as évek elejétől kezdve tüdőbajjal küzdött. Életének egy hirtelen, heves tüdőgyulladás vetett véget: a magyar művészettörténet méltatlanul mellőzött alakja, Éber László a budakeszi tüdőbeteg-szanatóriumban hunyt el, 1935. március 29-én. Levelező tagságát csak posztumusz, 1989-ben állította vissza az MTA.

Éber László válogatott írásai

A művészi ábrázolás az olasz és németalföldi festészetben, tanulmány, Budapest, 1894.
Képzőművészeti újabb elméletek. Budapesti Szemle, 1898, 94, 22–47.
Donatello, Budapest: Lampel Róbert Császári és Királyi Udvari Könyvkereskedés, 1903.
Műemlékek gondozása és modern művészet. Művészet 1906, 5:6, 379–390.
Művészettörténeti olvasmányok. Összeáll., ford., bev. és jegyzetek: Éber László. Budapest, Singer és Wolfner, 1909.
Műemléki kérdések. Magyar Iparművészet, 1913, 16:1, 19–24.
Néhány szó az egyházi műemlékek fenntartásáról és gondozásáról. Katolikus Szemle, 1916, 30:3, 222–230.
Magyarország árpádkori művészete. I–IV. Műbarát, 1922, 2. 73–84., 97–108., 121–138., 161–168.
Van Gogh tragikuma. Ars Una, Budapest: Magyar Műkiadó, 1923, 1, 20–27.
A középkori ikonográfia forrásai. Ars Una, Budapest: Magyar Műkiadó, 1924, 6. 228–235.
Vincent Van Gogh levelei, Ford, bev.: Éber László, Budapest: Amicus Kiadás, 1924.
A művészet története, Szerk. Barát Béla, Éber László, Felvinczi Takács Zoltán, Budapest: Világirodalom Könyvkiadóvállalat, 1926.
Dürer halálának négyszázadik évfordulójára. A Műgyűjtő, 1928, 2:4, 100–102.

Felhasznált irodalom

A magyar művészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból, Szerk. Marosi Ernő. Budapest, Corvina, 1999, 168–169, 343.
Bardoly István: Két hűséges munkatárs. Forster Gyula és Éber László – Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez IV. Ars Hungarica, 2012, 38:1, 72–103.
Elek Artúr: Éber László (1871–1935). Nyugat, 1935, 28:1, 430.
Gosztonyi Ferenc: A magyar művészettörténet-írás története (1875–1918). A „Pasteiner-tanszék”, publikálatlan doktori disszertáció, 2008.
Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872–1922). A magyar műemlékvédelem korszakai. Szerk. Bardoly István, Haris Andrea. Budapest, 1996, 109–110, 128–131.
Lyka Károly: Dr. Éber László nekrológja. Magyar Művészet, 1935, 11, 128.

Kelemen Luca