Fülep Lajos (1885–1970)

“Tudtuk, olyan köztisztelet övezi, amit nem feltétlenül magyaráz meg életműve, az, amit addig publikált. Hogy ő mit, mennyit írt, és mi van az írásaiban, kevéssé volt benne a köztudatban. Inkább az, hogy Fülep az Fülep.” Lator László (Dizseri 2003, 205.)

Fülep Lajos a 30-as években. Pécs. MTAK kézirattár Ms 4598/185.

Kevés annyira legendáktól ködös, nagy becsben tartott alakja van a magyar művészettörténet-írásnak, mint Fülep Lajos. Már egészen fiatal korában nagy tisztelet övezte, amit elsősorban a 20. század eleső két évtizedében végzett kritikai és művészetfilozófiai munkássága alapoz meg. Írásai mindig agitatívak és mértékadóak voltak korának nagy politikai és kulturális válságai közepette.

Korai évek

Fülep Lajos 1885. január 23-án született. Már fiatal éveiben sokat foglalkozott filozófiával és rendkívüli olvasottsággal rendelkezett a külföldi és magyar irodalomban egyaránt.

1902-től a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult. Ekkor kezdte el műkritikusként a szárnyait bontogatni és az elkövetkező években a kortárs szellemi élet számos területén indított támadást az akadémizmus és a színvonaltalan közízlés ellen. Olyan folyóiratoknak írt, mint a Hazánk, Művészet, Modern művészet vagy az Élet, és meglehetős hírnévnek örvendett az akkori budapesti kulturális életben. Értékítéletének, gondolatvilágának kiindulópontja a pozitivista, valóságot puszta anyagra redukáló világnézettel szembeállított metafizikai idealizmus.

Életének ebben az időszakában két alkalommal is hosszabb időre Párizsba utazott. Ekkor ismerte meg Cézanne művészetét és az elsők között méltatta őt, mint a festőt, aki kivezet az impresszionizmus zsákutcájából. Ezt követően azonban figyelme a kortárs művészetről a művészetelmélet általánosabb kérdéseire terelődött. Az empirikus jelenségeken túlmutató művészeti lényeget kereste és annak alapfogalmaival, működési módjával kívánt foglalkozni. 1907-ben Firenzébe utazott, ahol filozófiai ismereteit az akkori egyik legjobb filozófiai könyvtárban, a Biblioteca Filosoficában mélyítette tovább. A kisebb megszakításokkal hét évig tartó tanulmányút olyan nagyszerű művészetelméleti munkákat gyümölcsözött, mint az A mai vallásos művészet vagy a Donatello problémája.

Fülep Lajos Strianóban. 1908. MTAK kézirattár Ms 4598/46.

Nem maradt távol azonban a hazai kulturális élettől. 1908-ban felkérésre lefordítja Nietzsche A tragédia eredete című könyvét és jelentős bevezető tanulmányt írt hozzá, valamint ekkor készül el Az emlékezés a művészi alkotásban című tanulmánya is, ami Benedetto Croce esztétikájának bírálatán keresztül mutatja be az emlékezést, mint művészeti formát létrehozó és alakító tevékenységet. Ezt az írást adta be 1912-ben doktori disszertációként a Budapesti Tudományegyetemre, s egy évvel korábban, 1911-ben a Lukács Györggyel és Hevesi Sándorral közösen indított filozófiai folyóiratnak, a Szellemnek egyik vezető tanulmánya is ez volt. Bár ez a lap csak két számot élt meg, megteremtette a szellemi és közösségi alapját a későbbi Vasárnapi Körnek.

Tihanyi Lajos: Fülep Lajos arcképe. 1915. Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria.

1916-ban beiratkozott a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, ahol 1918-ban teológiai végbizonyítványt szerzett.

Belső emigráció

A Tanácsköztársaság bukását követően számos barátja a Vasárnapi Körből nyugatra menekült, Fülep azonban maradt és 1920 végén kérvényezte lelkészként való elhelyezését. Ő maga ezt belső emigrációnak nevezte, ami nem kizárólag az ország belsejére vonatkozott, hanem a lelki életbe való visszavonulásra is. 1920-tól Meridán, majd Baján, legvégül pedig egészen 1947-ig Zengővárkonyban teljesített lelkészi szolgálatot.

Fülep Lajos Zengővárkonyban. 1940. MTAK kézirattár Ms 4598/110.

1923-ban jelent meg a két legfontosabb műve, a Magyar művészet és a Művészet és világnézet. Az előbbi az 1916-os Vasárnapi Kör összejövetelein elhangzott előadásait tartalmazza és fő témája a 19–20. századi magyar képzőművészet elemzése és értékelése az alkotások nemzeti voltának jegyében. A Művészet és világnézet pedig egy szellemtörténeti indíttatású művészettörténet, aminek témája a művészet és a világnézet viszonyának elemzése a szellem objektivációjának számbavételével. Ez utóbbit tartják sokan Fülep legnagyszerűbb munkájának.

1931-től a pécsi Erzsébet Tudományegyetem filozófiai tanszékén művészetfilozófiát, a Tanárképző Intézetben pedig művészettörténetet kezd tanítani. Ekkor írja máig kiadatlan nagy művét, a Művészetfilozófiát.

Visszatérés Budapestre

1947-ben tutori pozíciót ajánlottak Fülepnek a budapesti Eötvös-kollégiumban, amiért lemondott lelkész állásáról és visszaköltözött a fővárosba. Fülep ezzel visszakerült a magyar kulturális élet vérkeringésébe. 1948-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának és a Baumgarten Alapítvány Tanácsadó Testületének elnöke lett. 1950-ben tartotta akadémiai székfoglalóját A magyar művészettörténelem föladata címmel. 1951-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Főbizottságának elnökévé, illetve kinevezték a budapesti Tudományegyetem Művészettörténeti Tanszék vezetőjévé.

A háborút követő években a lábadozó ország és benne a lábadozó tanszék nem volt könnyű helyzetben, meg kellett teremteni a szükséges feltételeket és terveket az oktatás megújítására. Amikor megkezdte egyetemi munkáját, a tanszék személyzetét Gerevich Tibor professzor, Tehel Péter tanársegéd és Zádor Anna docens alkotta, aki úgy emlékszik vissza rá, hogy fáradhatatlan lendülettel, a korszerű szükségleteket felismerően szervezte a tanszéken folyó munkát.

Egykori diákjai óriási tárgyi tudásáról számolnak be. Tartott előadásokat többek között Courbet-tól az impresszionistákon át Cézanne-ig terjedő témakörökben, görög művészetről, az 1000–1500 közötti itáliai építészetről, magyar középkorról, reneszánszról, világirodalomról. Előadásain olyan hallgatók ültek, mint Körner Éva, Perneczky Géza, Németh Lajos, Marosi Ernő és Szabó Júlia.

1953-tól 1961-ig Fülep szerkesztésében kezdett el megjelenni a Művészettörténeti értesítő és az Acta Historiae Artium, ami hiánypótló volt: ezt megelőzően ugyanis a magyar művészettörténetnek nem volt akadémiai folyóirata.

Az ő főszerkesztésével és szervezésében jelent meg 1956-ban A magyarországi művészet története című, szintén hiánypótló könyv, amelynek célja az egész addigi magyar művészettörténet tudományosigényű, de laikusok számára is olvasmányos összefoglalása volt.

Fiilep Lajos utolsó arcképe. 1970. MTAK kézirattár Ms 4598/381.

Fülep 1961-ben vonult nyugdíjba. 1970. október 7-én hunyt el. Halála után sorra jelentek meg a róla szóló tanulmányok és írásait közlő gyűjtemények. Kiadatlanul maradt azonban fő művének szánt Művészetfilozófiája, az egyetlen, amivel saját elmondása szerint azonosítani tudja magát. A mintegy hatezer kéziratos oldal végleges formát sohasem öltött.

Fülep Lajos válogatott írásai

Az emlékezés a művészi alkotásban. Budapest, 1911.
Magyar művészet. Budapest, Athenaeum, 1923.
A művészet forradalmától a nagy forradalomig. Cikkek, tanulmányok. I.–II. Budapest, Magvető, 1974.
Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920–1970. Vál., szerk.: Tímár Árpád. Budapest, Magvető, 1976.

Felhasznált irodalom

Dizseri Eszter: Fülep Lajos élete. Budapest, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2003.
Fülep Lajos emlékezete: Martyn Ferenc, Szabó Júlia, Vekerdi László, Zádor Anna írása. Jelenkor, 18. 1975. 8. sz.
Fülep Lajos levelezése I.–VII. Összeállította F. Csanak Dóra. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1992.
Máté Zsuzsanna: ,,Szép eszéről, szép lelkéről…”. Tanulmányok a fiatal Fülep Lajosról és művészetfilozófiájáról. Szeged, JGYTF Kiadó, 1995.
Nagy Endre: Fülep Lajos művészetfilozófiája (1923–1944). Z-füzetek/15. Budapest, szerzői kiadás, 1991.
Perneczky Géza: Essünk neki Fülep Lajosnak! Néhány szó Fülep Magyar művészetének geneziséről és hatástörténetéről. Ars Hungarica, 37. 2011. 2. sz. 25–51.
Sturcz János: Fülep Lajos korai művészetfilozófiájának elméleti alapjai. Egy eltűnt szakdolgozat 1982-ből. Budapest, MMA, 2024.

További ajánlott irodalom

Babus Antal: Tanulmányok Fülep Lajosról. Tatabánya, JAMK, 2003.
F. Csanak Dóra: Fülep Lajos kéziratos hagyatéka. Budapest, MTA Könyvtár, 1984.
Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal I.-II. Budapest, Magvető, 1986.
Fülep Lajos emlékkönyv. Cikkek, tanulmányok Fülep Lajos életéről és munkásságáról. Budapest, Magvető, 1985.
Gosztonyi Ferenc: A szimbolista Fülep (I.): A „primitív” Cézanne-tól a Magyar művészetig. In.: A feledés árja alól új földeket hódítok vissza. Írások Tímár Árpád tiszteletére. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet – MissionArt Galéria, 2009
Gosztonyi Ferenc: A szimbolista Fülep (II.) Legyen Ön is szimbolista! Avagy ,,Le Symbolisme en peinture: Paul Gauguin”. Enigma, 16. 2019. 61. sz. 30–43.
Gosztonyi Ferenc: A szimbolista Fülep (III.): Fülep Lajos Monte Cassinóban. Ars Hungarica, 37. 2011. 2. sz. 52–64.
Komárik Dénes: Fülep Lajos írásainak bibliográfiája. Budapest, Akadémiai Nyomda, 1965.
Lőrincz Ernő: Fülep Lajos munkásságának tudománytörténeti jelentősége. Budapest, 1975.
Lőrincz Ernő: Fülep Lajos szolgálatában I.–II. Ars Hungarica, 27. 1999. 2. sz. 437–460; 28. 2000. 1. sz. 205–232.
Márfai Molnár László: A konkrét jelentés poétikája. Fülep Lajos művészetfilozófiája. Budapest, L'Harmattan, 2019.
Márfai Molnár László: Jelentés a dialógus nyomán. Tanulmányok a fiatal Fülep Lajos művészeti írásairól. Budapest, Argumentum, 2001.
Marosi Ernő: Fülep Lajos írásai – A magyar művészettörténet forrásai és annak koncepciója. Enigma, 26. 2019. 100. sz. 50–60.
Tímár Árpád: Magyarországi vagy magyar? – Mi valósult meg Fülep Lajos akadémiai székfoglalójának programjából? Enigma, 16. 2019. 61. sz. 46–55.
Tudományos ülésszak Fülep Lajos születésének századik évfordulójára. Szerk. Németh Lajos. Pécs, Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1986.
Tüskés Tibor: Kedves professzor úr. Írások Fülep Lajosról. Pécs, Pro Pannonia, 1995.
Vajda Kornél: Fülep Lajos (1885–1970). Budapest, OPKM, 2001.

Kustra Dániel