Genthon István (1903–1969)

”Ki tudja, mily bonyolult eredők határozzák meg a műtörténet munkásainak érdeklődési irányát? Hajlam, vérmérséklet, boldogulási szándék, vágy, utazás, helyhez kötöttség vagy éppen véletlen hívja életre a könyveket, tanulmányokat. A magyar művészet többszázkötetes irodalma erősen érzi ennek a közös szempont és fegyelem nélküli termelésnek, mondhatni burjánzásnak rossz hatását. A kínosan aprólékos részlettanulmányok és a hebehurgya összefoglalások mögül hiányzik a messzire néző, széles látszögű szem. Nincs művészeti topográfiánk, művészeink életrajzi lexikona megakadt. Nincsenek az anyag teljességén uralkodó kézikönyvek.” (Genthon István: Erdély művészete, 1936.)

Genthon István. Magyar Életrajzi Lexikon.

Genthon István életműve minőségében és mennyiségében egyaránt kiemelkedő. Csendes, emberfeletti munkabírását tekintve nem túlzás azt mondani, hogy teljes intézmények munkáját végezte el egymaga, legyen az a kortárs művész életművek feldolgozása, a külföldre került magyar műkincsek kutatása vagy a történeti Magyarország műemléki topográfiájának előkészítése. Művészetelmélet helyett mindig maga a mű, a műtárgy érdekelte.

Tanulmányok, kutatási irányok

Pályáját újságíróként kezdte az 1920-as évek elején, ez az időszak későbbi stílusára nagy hatással volt: írásait a tömörség, pontosság és világos megfogalmazás jellemezte. Gerevich Tibor személyes meghívására tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg. Két évet Bécsben tanult Julius von Schlosser tanítványaként. Itt készült el disszertációja, amely már ekkor előrevetítette egész pályáját meghatározó programját: a magyar művészet nemzetközi összefüggéseinek vizsgálatát.

Genthon István leckekönyve a bécsi egyetemen Julius von Schlosser, Josef Strzygowski, Hans Tietze és Karl Maria Swoboda aláírásával, 1926–1927 (MÉM MDK Tudományos Irattár, Lymbus, Genthon István-hagyaték, ltsz. K 1645/3.)

Szakmai pályája teljes ívet ír le a középkortól a modern művészetig, mindezt párhuzamosan művelve. Korai munkái a középkori magyar táblaképfestészetre irányultak, ennek összegzésére jelent meg 1932-ben „A régi magyar festőművészet” című kötete. Ugyanakkor a kortárs művészet kérdéseivel is aktívan foglalkozott: kritikáiban gyakran bírálta az avantgárd irányzatokat, miközben történeti szemlélettel közelített a modern festészethez. „Az új magyar festészet története” című munkájában a magyar művészet fejlődését egységes, ezeréves folyamatként értelmezte, kiemelve a Nagybányai iskola és az abból kinövő művészeti törekvések jelentőségét.

Múzeumi pályája

Múzeumi pályáját 1929-ben kezdte a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol 1929–1934 között a ranglétra legtöbb fokát bejárva végül a Régiségtár Történeti Osztályának őréként dolgozott. 1935-től a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, illetve ebben az évben habilitált és szerzett magántanári képesítést, amelyet az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolán kamatoztatott. A visszaemlékezésekben azonban nem a szó klasszikus értelmében vett egyetemi tanárként emlékeznek Genthonra, hanem olyan emberre, kollégára, akinek elképesztően széles, sokrétű tudásából mindenki tanulhatott – ugyanakkor ő maga is úgy tartotta, hogy mindenkitől tanulhat valamit és alázatosan figyelt a másik ember mondanivalójára. Az a tanítvány, aki Genthon örökségét leginkább tovább viszi minden bizonnyal Kovács Éva.

Csoportkép, balról jobbra: Kuthy Sándor, Genthon István, Kampis Antal, Mojzer Miklós, Sallay Márta, Sallay Marianne, Kovács Éva (MÉM MDK Tudományos Irattár, Lymbus, ltsz. K 1899/csoportképek/78.)

A magyar vonatkozású művészeti emlékek kutatását folytatta 1940–1943 között is, amikor a Római Magyar Intézet igazgatójaként tevékenykedett.

1945–1948 között a Szépművészeti Múzeum igazgatói tisztségét töltötte be. A Genthon-korszak – a visszaemlékező kollégák számára – meghatározó volt a múzeum tudományos életét tekintve: a kollégákból közösséget teremtett. A különböző gyűjteményeken túl a Múzeumra egységként tekintett. Ebben a politikailag nehéz, pénztelen időszakban is sikerült a Múzeum anyagát új szerzeményekkel gyarapítania. Többek között az ő igazgatósága alatt és Balogh Jolán szerkesztésében indult útnak a Museum Bulletin is.

Munkásságának egyik legnagyobb vállalkozása a magyar műemléki állomány feldolgozása volt. Nevéhez fűződik a „Magyarország műemlékei” című, ún. kistopográfia (1951), amely több ezer műemléket vett számba tömör, lexikonszerű leírásokkal. Ezt egy még átfogóbb, többkötetes nagy topográfia követte, amelynek célja a történeti Magyarország teljes műemléki anyagának rendszerezése volt. Genthon páratlan alapossággal dolgozott, több ezer kötetet cédulázott ki, több mint ezer településen végzett helyszíni kutatásokat és hatalmas adatbázist épített ki. Dercsényi Dezső így emlékezett vissza a közös munkára: “Valamennyien lelkesen vállaltuk a munkát, de alig emlékezem arra, hogy bárki is (beleértve jómagamat) egyetlen cédulát elkészített volna. Ez a nagyfokú érdektelenség nem szegte szárnyát a kezdeményezésnek, mert Genthon maga vállalta azt a munkát, amiért a szakma lelkesedett, amelyet szükségesnek érzett, és — nem csinált.”

Személyiségét a visszaemlékezések zárkózottnak, ugyanakkor tudományos párbeszédre mindig nyitottnak írják le. Magánéletét tragédiák terhelték, ám ezekről soha nem beszélt nyilvánosan; energiáit teljes mértékben a munkának szentelte.

Emlékezete

Genthon István 1969-es hirtelen halálát követően több közeli kollégája megemlékezik kivételes életművéről. A szövegek a Művészettörténeti Értesítő 1970-es kiadásában jelentek meg. Születése 100. évfordulója alkalmából 2003-ban, konferencia keretében idézik fel emlékét; az előadások szövege tanulmányok formájában az Ars Hungarica 2004. 32. évfolyam 1. számában olvashatóak.

Genthon István, 1931. Hoffmann Edith árnyékrajza.

Genthon István válogatott írásai

A Selmecbányái Szent-Katalin-templom hajdani főoltára. Archeológiai Értesítő, 45. 1931. 120–147.
A régi magyar festőművészet. Vác, Pestvidéki Nyomda, 1932.
A harmincévesek festészete. Magyar Szemle, 14. 1932. 1–4. sz. 239–245.
Az új magyar festőművészet története 1800-től napjainkig. Budapest, Magyar Szemle Társaság,1935.
Erdély művészete. In: A történeti Erdély. Szerk. Asztalos Miklós. Budapest, Erdélyi Férfiak Egyesülete, 1936. 559–594.
Exekias mester fazekai. Magyar Csillag, 2. 1942. 9. sz. 178–81.
A nagybányai iskola. Szépművészet, 5. 1944. 465–472.
Magyarország műemléki topográfiája. I. Esztergom műemlékei. (Szerk.) Budapest, Műemlékek Országos Bizottsága, 1948.
A magyar művészettörténet bibliográfiája. Budapest, Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, 1950.
Magyarország műemlékei. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1951.
Magyarország művészeti emlékei I. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1959.
Magyarország művészeti emlékei. II. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1961.
Magyarország művészeti emlékei. III . (Zakariás G. Sándorral.) Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1961.
Művészeti Lexikon I–IV. (Főszerk. Zádor Annával) Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965–1968.

Genthon István irodalmi munkásságának teljes listáját lásd: Kovács 1970. 253–258.

Felhasznált irodalom

Bernáth Mária: Szubjektív emlékképek Genthon Istvánról. Ars Hungarica, 32. 2004. 1. sz. 5−13.
Bognár Gábor: Genthon István és a műemléki topográfia. Ars Hungarica, 32. 2004. 1. sz. 51−59.
Dercsényi Dezső: Genthon István műemlékvédelmi munkássága. Művészettörténeti Értesítő, 19. 1970. 259–260.
Erdély művészete. In: A történeti Erdély. Szerk. Asztalos Miklós. Budapest, Erdélyi Férfiak Egyesülete, 1936. 559–594.
Genthon István: Magyarország művészeti emlékei I. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1959. Dunántúl. 2. Duna−Tisza köze, Tiszántúl, Felsővidék.
Goóg Melinda Éva: Genthon István – Adalékok egy arcképhez. In: Mozaikok a 18–20. századi magyar és egyetemes történelemből. Eger, Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó, 2017. 127–142.
Kovács Éva: Genthon István (1903–1969). Művészettörténeti Értesítő, 19. 1970. 250−252.
Kovács Éva: Genthon István megjelent műveinek jegyzéke. Művészettörténeti Értesítő, 19. 1970. 253–258.
Marosi Ernő: Genthon István és a régi magyar festőművészet. Ars Hungarica, 32. 2004. 1. sz. 19−29.
Szilágyi János György: Genthon István, a főigazgató. Ars Hungarica, 32. 2004. 1. sz. 13−19.

Matus Barbara Éva