Marosi Ernő (1940–2021)

„Maradt a tanári pálya, különös tekintettel a művészettörténetre, ami egy kósza ötlet volt tulajdonképpen.” Marosi Ernő (Marosi 2021, 12.)

Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia – Marosi Ernőt köszöntötték 80. születésnapján. 2020. szeptember 16. https://mta.hu/szima/marosi-ernot-koszontottek-80-szuletesnapjan-110840

A művészet történésze

Napjainkban aligha akad olyan, a művészettörténet világában jártas személy, aki szakmai pályafutása során ne találkozott volna legalább egy alkalommal Marosi Ernő nevével vagy valamely szövegével. Ez a helyzetkép kellőképpen igazolja, hogy Marosi esetében valóban helytálló a megkerülhetetlen jelző használata és nem is feltétlen csak a szakterületének számító középkor vonatkozásában.

Marosi Ernő 1981-ben. © Magántulajdon. Marosi Ernő egyetemista korában. © Magántulajdon. Szakács Béla Zsolt: Marosi Ernő (1940–2021). A középkorkutató művészettörténész. Enigma, 28. 2021. 109. sz. 113.

Személyiségéhez, illetve a sokak által emlegetett „Marosi-jelenséghez” talán Fülep Lajos, anekdotákból ismert, stílszerűen lekerekített definíciója alapján lehet közelíteni: „a művészettörténet a művészet története” – magyarázta egykor Fülep. E logika alkalmazásával Marosi Ernőt a művészet történészeként kell aposztrofálnunk, habár nyilvánvalóan ez a meghatározás nem a karakter teljességét, csupán az identitás szegletkövét jelentheti, vagyis a kiindulópontot Marosi bonyolult egyéniségének megértéséhez. Azzal is tisztában kell lenni, hogy Marosi Ernő személyiségét az iméntinél közvetlenebb módon mindössze néhányan képesek bemutatni, hiszen zárkózott jellem révén csak keveseket engedett közel magához. Éppen ezért ez a szöveg, egyebek mellett, ilyen emberek – vagyis a tanítványok és a szűkebb baráti kör, közülük is elsősorban Takács Imre – írásos és szóbeli közléseire támaszkodik.

Egyetemi élet

Marosi Ernő 1958-ban, tizennyolc éves korában költözött Budapestre szülővárosából, Miskolcról, miután felvételt nyert az ELTE magyar nyelv és irodalom-művészettörténet szakára, valamint az egyetem szakkollégiumába. Hallgatói éveit nagyfokú hivatástudat és a tudomány iránti őszinte lelkesedés jellemezték. Mesterei, Dercsényi Dezső és Entz Géza hatására érdeklődése hamar a középkori művészet irányába orientálódott. Diplomáját 1963-ban szerezte meg, majd eleinte gyakornoki, aztán tanársegédi pozícióban kezdett el dolgozni a művészettörténeti tanszéken. 1967-ban sikerrel doktorált Zádor Annánál és Vayer Lajosnál. Innentől kezdve, tulajdonképpen haláláig központi szerepet töltött be a tanszék életében. Bár egyetemi tanári rangra csak 1991-ben emelkedett, már oktatói tevékenységének hajnalán kivívta hallgatói és munkatársai tiszteletét, mivel nem elégedett meg egyetlen, lokális jellegű téma vagy korszak tudományos igényű vizsgálatával. Rényi András szavaival élve: „Marosi Ernő, ha a művészettörténet terrénumáról volt szó, sosem adta fel a magasles pozícióját, a teljes horizont igényét: neki csak az Egész volt igaz.” (Rényi 2021.) Ebben segítségére volt kitűnő memóriája és kivételes nyelvérzéke. Megdöbbentő, de az sem jelentett számára gondot, hogy olyan nyelven szólaljon meg, amelyet korábban soha nem tanult. Ilyen helyzetekben az általa „átszámítás”-nak nevezett módszerhez folyamodott, vagyis az általa ismert nyelvekből építkezve fejezte ki magát – ebben az értelemben még Borges mitikus emlékezőjét, Funest is felülmúlta.

Marosi Ernő egyetemista korában. © Magántulajdon. Szakács Béla Zsolt: Marosi Ernő (1940–2021). A középkorkutató művészettörténész. Enigma, 28. 2021. 109. sz. 109.

Tanítói-módszertan tekintetében az elitképzés pártján állt, ezért hallgatói körökben rigorózus tanárként híresült el. Számonkérésein, melyek rendre negyedórán belül zárultak, egyetlen dolog érdekelte: mit nem tudnak a vizsgázók. Egyes tanítványait viszont, akik a kegyetlennek tűnő megpróbáltatásokat sikerrel vészelték át és megmaradtak a középkor szereteténél, igen nagy becsben tartotta. Ők bármikor számíthattak mentoruk akárminemű támogatására. Marosi minden időben türelemmel fogadta megkereséseiket és alkalom adtán, mikor épp egy ígéretes újdonság tanulmányozása volt a tét, még pszichikai aggályait is hajlandó volt háttérbe szorítani. Így történt, hogy mikor Takács Imre, mestere figyelmébe ajánlotta a pannonhalmi apátság főhajójának támpillérein észlelt kőfaragói jelenségeket, Marosi kérdés nélkül, buzgó szenvedéllyel kapaszkodott fel a helyszíni állványzatra és csak szédítő magasságban ismerte be társának, hogy egyébként akrofóbiával küzd.

„Fénylik a[z élet]mű nemesen”

Marosi Ernő szakmai előmenetelében fontos lépcsőfoknak bizonyult az 1968/1969-es tanévre elnyert Herder-ösztöndíj, melynek köszönhetően egy évet Bécsben tölthetett. Az itt elvégzett kutatás eredményeiből komoly szellemi tőkét kovácsolt. Ennek a bécsi kutatóútnak közvetett eredményeként fogható fel Marosi 1975-ös kandidátusi disszertációja, amelyben a gótikus építészet és épületdíszítés magyarországi megjelenését és virágzását mutatta ki a 12–13. század fordulója körül. Ezen írás 1984-ben németül, Die Anfänge der Gotik in Ungarn címmel jelent meg és kiemelendő, hogy a nemzetközi recenziós irodalom egyhangúlag paradigmatikus műként értékelte.

Marosi Ernő a Szent László hermát vizsgálja Lovag Zsuzsa, Papp Szilárd és Evelin Wetter társaságában, Győr, 2004. (Takács Imre fotóarchívuma)

Marosi Ernő pályája csúcsát a rendszerváltást követő évtizedekben érte el. A teljesség igénye nélkül: 1993-ban megválasztották az MTA levelező tagjának, 1993 és 2000 között az MTA Művészettörténeti Intézet igazgatója volt, 2001-ben az MTA rendes tagja, 2010–től pedig az ELTE professor emeritusa lett. Példátlan életútját kitüntetések sorozata szegélyezte. Szakmai (például Ipolyi Arnold-emlékérem 1986-ban és Fitz József-díj 1991-ben) és közéleti (például Széchenyi-díj 1997-ben és Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal 2009-ben) elismeréseket egyaránt átvehetett. Ugyancsak kiváltságnak tekintette, hogy még életében elkészülhetett oeuvre-jének háromkötetes, 88 önálló írást és 1359 reprodukciót tartalmazó, nagyjából másfél ezer oldalas tanulmányválogatása, a Fénylik a mű nemesen I–III. (2020).

A Marosi-hagyaték

„Hogyan csináljunk művészettörténészt?” (Új Művészet,10. 1999. 9. sz.) – ez a kérdés és mindinkább a fiatal nemzedékek sorsa foglalkoztatta Marosi Ernőt az ezredfordulóhoz közeledve. Programadó írásaiból egytől-egyig kitűnik, hogy okvetlenül felelősnek érezte magát a honi művészettörténész nemzedékek erudícióját illetően. Már a kezdetektől számos olyan könyvben vállalt szerkesztői, fordítói vagy szerzői szerepet, melyek célzottan az egyetemi oktatás szolgálatára születtek. Ezek közé tartozik például a Bevezetés a művészettörténetbe (1973), az Emlék márványból vagy homokkőből (1976) és A középkori művészet történetének olvasókönyve (1997) is.

Marosi Ernő, fotó: Deim Balázs. Árvai Mária – Véri Dániel: „Ráharaptunk, és szemérmetlenül megindult a lopás, különösen, mikor kiderült, hogy a franciák nem fogják üldözni mindezt.” Interjú Marosi Ernővel. Artmagazin, 2020. április 29.
https://www.artmagazin.hu/articles/interju/raharaptunk_es_szemermetlenul_megindult_a_
lopas_kulonosen_mikor_kiderult_hogy_a_franciak_nem_fogjak_uldozni_mindezt

Élete végéhez közeledve, látva a hazai tudományos környezetben és intézményrendszerben bekövetkező, kikényszerített regressziót, a művészettörténet-oktatás egyre ellehetetlenülő viszonyait és a műemlékvédelem helyzetének negatív irányú változásait, Marosi mélyen pesszimista, beltingi hangon szólalt meg: „volt olyan korszak, mikor nem volt művészettörténet és minden bizonnyal lesz is” – mondta Takács Imrének. Paradox módon épp baljóslatával jelölte ki az utat kortársai és minden későbbi művészettörténész számára. Talán sejtette, hogy az ő borúlátása utóvégre mozgósító hatást gyakorol majd tanítványaira.

Marosi Ernő válogatott írásai

A középkori művészet világa. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, Gondolat Kiadó, 1969.
Emlék márványból vagy homokkőből. Öt évszázad írásai a művészet történetéből. Szerk. Marosi Ernő (Művészet és elmélet). Budapest, Corvina Kiadó, 1976.
Árpád-kori kőfaragványok (kiáll. kat., Székesfehérvár: Szent István Király Múzeum). Szerk. Marosi Ernő – Tóth Melinda. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, 1978.
Die Anfänge der Gotik in Ungarn. Esztergom in der Kunst des 12–13. Jahrhunderts. Budapest, Akadémia Kiadó, 1984.
Magyarországi művészet 1300–1470 körül, I: Általános rész, II: Képkötet. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, Akadémia Kiadó, 1987.
Marosi Ernő – Zolnay László: A budavári szoborlelet. Budapest, Corvina Kiadó, 1989.
A középkor művészete I: 1000–1250, II: 1250–1500 (Egyetemi Könyvtár). Budapest, Corvina Kiadó, 1996–1997.
A magyar művészettörténetírás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból. Szerk. Marosi Ernő (Egyetemi Könyvtár). Budapest, Corvina Kiadó, 1999.
„Fénylik a mű nemesen”. Válogatott írások a középkori művészet történetéről I: Tanulmányok, II: Tanulmányok, III: Képkötet. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, Martin Opitz Kiadó, 2020.

Felhasznált irodalom

Bardoly István: Válogatás a Marosi Ernõrõl szóló irodalomból. Enigma, 26. 2019. 100. sz. 91–92.
Entz Géza Antal: A tudomány nem öncél – Marosi Ernőre emlékezve. Országút, 2021. július 11), URL: https://orszagut.com/kozelet/a-tudomany-nem-oncel-marosi-ernore-emlekezve-1696 [legutóbbi lehívás: 2025. március 16.]
Jékely Zsombor: Ernő Marosi (1940–2021) in memoriam. Acta Historiae Artium, 62. 2021. 5–10.
Lővei Pál: Marosi Ernő (1940–2021). Mozgó Világ, 47. 2021. 7/8 sz. 253–255.
Markója Csilla: Csak egy Marosihoz fűzött lábjegyzet. Enigma, 16. 2009, 61. sz. 5–22.
Marosi Ernő: Hogyan csináljunk művészettörténészt? A művészettörténész-képzés ma Magyarországon. Új Művészet, 10. 1999. 9. sz. 48–52.
Marosi Ernő: Visszaemlékezés egyetemi éveimre. Enigma, 28. 2021. 107. sz. 12–41.
Mojzer Miklós: A kapitány. Marosi Ernő. Enigma, 16. 2009, 61. sz. 26–27.
Radnóti Sándor: Marosi Ernő 80. Élet és Irodalom, 64. 2020. április 17. 16.
Rényi András: A diszciplína embere. Marosi Ernő (1940–2021). Élet és Irodalom, 65. 2021. július 16. 28.
Szakács Béla Zsolt: Marosi Ernő (1940–2021). A középkorkutató művészettörténész. Enigma, 28. 2021. 109. sz. 105–130.
Takács Imre: Ernő Marosi Turns Eighty. Acta Historiae Artium, 61. 2020. 217–238.
Takács Imre: Hermész vagy Zeusz? Marosi Ernő 70 éves. Új Művészet, 20. 2010. 8. 6–7.
Takács Imre: Marosi Ernő olvasása – zárszó helyett. In: „Fénylik a mű nemesen”. Válogatott írások a középkori művészet történetéről II: Tanulmányok. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, Martin Opitz Kiadó, 2020. 943–960.

További ajánlott irodalom

Entz Géza Antal: Marosi Ernő és a magyar műemlékvédelem. Műemlékvédelem, 54. 2010. sz. 69–81.
Kovalovszky Márta: A szem és a szó. Marosi Ernő és a modern művészet. Mozgó Világ, 36. 2010. 7. sz. 92–97.
Marosi Ernő: Művészettörténet-oktatás az ELTE Bölcsész Karán. ELTE Évkönyv, 1975. URL: https://arthist.elte.hu/History/Marosi1975.htm [legutóbbi lehívás: 2025. március 16.]
Mélyi József: Átfogó pillantás. Marosi Ernő (1940–2021). Magyar Narancs, 2021. július 21. URL: https://magyarnarancs.hu/nekrolog/atfogo-pillantas-240289 [legutóbbi lehívás: 2025. március 16.]
Somorjay Sélysette: A {civilizált nemzet mércéje}. Marosi Ernő és a magyar műemlékvédelem. Enigma 16. 2009. 61. sz. 128–140.
Tóth Gábor: Prokopp: Marosi Ernő szellemiségét diákjai viszik tovább (interjú Prokopp Máriával). Vasárnap, 2021. július 13. URL: https://vasarnap.hu/2021/07/13/prokopp-marosi-erno-szellemiseget-diakjai-viszik-tovabb [legutóbbi lehívás: 2025. március 16.]

Mosonyi Viktor