Pasteiner Gyula (1846–1924)

„Aegyptomban aegyptomi, a gothikusok előtt gothikus, a barokk előtt barokk álláspontot kell elfoglalnunk és őket a megfelelő szem és ízléssel tekintenünk. Vagyis, mint Braun mondja, nincs jogunk egyik művészet álláspontjából a másik fölött ítélni.” Pasteiner Gyula (Gosztonyi 2008, 22.)

Pasteiner Gyula fényképe. KÖH Tudományos irattár [Repr.: GOSZTONYI 2012. 11.] / MTA Könyvtár, Kézirattár [Repr.: GOSZTONYI 1999, 321.]

Pasteiner Gyula negyvenhárom évig tartó egyetemi pályafutása alatt több nemzedéknyi művészettörténészt tanított. Határozott elméleti és módszertani irányrendszerét nemcsak írásaiban, de oktatási tevékenységében is következetesen alkalmazta. Egyetemi tanulmányait 1864 és 1868 között végezte Pesten és Bécsben, hazatérése után pedig egy budai gimnáziumban oktatott görög és latin nyelvet. Már 1871-től publikált művészeti és tanügyi írásokat a Pesti Naplóban, de a karrierjében bekövetkező fordulatot csak az Olaszországi és Bécsi kiutazását (1872–74) lehetővé tevő állami képzőművészeti ösztöndíj hozta el, aminek keretei között művészettörténeti kutatásokat folytathatott. 1875-ben született meg programadó munkája A régi művészetek történetének mai tudományos állása, valamint ugyanekkor tett doktori szigorlatot művészettörténet főtárgyból, valamint elméleti esztétika és görög irodalom melléktárgyakból. 1875-től magántanárként, 1885-től nyilvános rendkívüli tanárként, 1890-től pedig nyilvános rendes tanárként működött a művészettörténeti tanszéken. Az 1905/06-os tanévben ő töltötte be a Bölcsészettudományi kar dékáni pozícióját. 1888 és 1914 között a Mintarajztanodában is tartott művészettörténeti előadásokat. 1890-ben az MTA levelező-, 1908-ban pedig rendes tagjává választották. Egyetemi pályafutása mellett műkritikusként is működött, a Művészi Ipar szerkesztője és a Budapesti Szemle művészeti írója volt, valamint a Magyar Államban publikált politikai témájú cikkeket. Pasteiner Gyula volt a magyarországi barokk-kutatás egyik első kezdeményezője, 1885-ben pedig ő írta meg az első magyar nyelvű egyetemes művészettörténeti kézikönyvet.

A „helyes művészettörténeti álláspont”

Gondolkozásában központi szerepet kapott a „helyes művészettörténeti álláspont” kérdése. Az 1870-es évek elején a még Winckelmann elveit követő Pasteiner, olaszországi tartózkodása alatt találkozhatott elődje kritikus megítélésével. A Régi művészetekben már mindenféle elméleti esztétika, de legfőképpen Winckelmann normatív szemléletével szemben, a Pasteiner által képviselt „helyes állásponttá” a történeti szempont lépett elő. Ennek lényegi középpontját az az állítás alkotta, miszerint nincsen jogunk az egyik művészet álláspontjából a másik fölött ítélni. E tanulmányban kritizálta az „ideális” filozófiai esztétikát, a „positivismust” és a „hangyaszorgalmú adatgyűjtést”, amivel szemben az „általános jellemzés” fontosságát emelte ki. Winckelmann és az elméleti esztétikák ellenében többek között Gottfried Semper gyakorlati esztétikájában, a stílusok technikai eredetéről vallott elméletben talált fogódzót. Semper mellett olyan más, Pasteiner gondolkodásában fontos szerepet játszó szerzőket sorolhatunk fel, mint Karl Friedrich von Rumohr, Adolf Hildebrand, Hans von Marées, Heinrich Wölfflin, vagy Alois Riegl.

A Pasteiner-tanszék

Negyvenhárom éves oktatói munkásságáról csak néhány forrás és a hozzá írt szakdolgozatok alapján vonhatunk le következtetéseket. Pasteiner még a mindent tanító tanáregyéniségek közé tartozott. Henszlmann haláláig túlnyomó többségben antik témájú előadásokat tartott, de a reneszánsz nagymesterek életét és művészetét is gyakran tárgyalta. Az 1910-es években egy nagyobb váltás következett be, innentől többségében a modern francia művészet kapcsán hirdetett meg előadásokat. Ugyan órák tartalmáról kevés forrással rendelkezünk, de bizonyos előadások címéből, egy jegyzetfüzet tartalmából, valamint a hozzá írt disszertációkból az derül ki, hogy módszertani és elméleti elképzeléseit oktatói tevékenységében is következetesen érvényesítette.

1893-ban Pasteiner Gyula alapította meg a Művészettörténeti Gyűjteményt, ami az egyetemi oktatás kiegészítését szolgálta. Apponyi Sándor gróf adományával ekkor került a tanszék birtokába az Arundel Society összes kiadványa, köztük a legkiválóbb mesterek festményeinek közel 200 darab színes reprodukciója. A Bölcsészettudományi kar ezek elhelyezésére külön helységet engedélyezett, a minisztérium pedig a gyűjtemény gyarapítására évi 600 koronát rendelt el. A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem 1915/16-os tanrendje szerint a Pasteiner igazgatása alatt álló gyűjtemény állományában ekkor már 4500 darab fénykép és egyéb sokszorosítás, 908 nyomtatvány, valamint könyvek voltak megtalálhatók. Ahogy arra Pasteiner halála után egy, a Világban megjelent megemlékezés is utal, minden bizonnyal ezeket, valamint az ugyanekkortól a tanszék birtokába kerülő diapozitívokat használták az előadások anyagának szemléltetésére.

Az oktatást kiegészítő programokhoz érdekes adalékot ad egy, a Pesti Hírlapban megjelent bejegyzés, miszerint 1908 májusában „a budapesti tudományegyetem ama hallgatói, akik most fejezték be művészettörténeti tanulmányaikat, a múlt hó közepén dr. Pasteiner Gyula […] vezetése mellett művészi tanulmányútra mentek Olaszországba. A harminc főből álló társaság sorra látogatta Siena, Peruggia, Orvieto és általában az umbriai városok műtörténelmi szempontból nevezetes középületeit.” Egy a Magyar Iparművészetben megjelent nekrológ szerint Pasteiner volt az, aki rendszeresítette az itáliai utazásokat a tanszéken.

Demeczky Mihály, Heinrich Gusztáv és Pasteiner Gyula fényképe, MTA Könyvtár, Kézirattár, ltsz.: MS 828/4 [Repr.: Gosztonyi 2001. 157.]

Pasteiner Gyula erőteljes személyisége a tanszéki pozíciók betöltése körüli események – többek között Meller Simon magántanári pályázata – kapcsán mutatkozott meg leginkább. Már 1916 végén sor került nyugdíjazására, de utódjának kinevezéséig még tarthatott előadásokat, valamint folytathatta a Gyűjtemény vezetését. Végül 1917-ben hirdettek pályázatot a művészettörténeti tanszékre, amire korábbi tanítványai közül többen is jelentkeztek. A bizottság Pasteinert kérte fel az előadói jelentés megírására, amiben a pályázatokat egytől egyig elutasította, többek között azt felróva nekik, hogy mind múzeumok köréből való „hivatalnokok”, s mivel a művészettörténet diszciplínáját el kell választani annak muzeális gyakorlatától, nem lehetnek alkalmasak az állás betöltésére. Pasteinernek ekkor már azonban nem volt döntő befolyása a tanszéken, így a bizottság tovább gördítette az ügyet, és a hosszas szavazási és felterjesztési procedúra végén Hekler Antalt nevezték ki a tanszék élére.

Pasteiner Gyula emlékezete

Pasteiner Gyula emlékezete Gerevich Tibor Akadémiai ülésen felolvasott emlékbeszédén (1931) keresztül hagyományozódott az utókorra. Gerevich, elődjének méltatásába saját programját csempészte bele, hogy bebiztosítsa saját tudománytörténeti helyét és fenntartsa a folyamatosság látszatát a tanszéken „örökölt” pozíciója kapcsán. Egy évtizeddel később a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat az ő elnöklete alatt alapította meg a fiatal művészettörténészek elismerését díjazó Pasteiner Gyula emlékérmet.

Pasteiner Gyula válogatott írásai

• A régi művészetek történetének mai tudományos állása. Budapest, 1875.
• A művészi és a nem-művészi utánzásról. Havi Szemle, 2. 1879. 113–121, 257–267. [Az országos képtár albumának érdekében írta Pasteiner Gyula. A Kisfaludy-Társaság 1878. nov. 30. ülésén fölolvasta Greguss Ágost. I–II.]
• Munkácsy Mihály olajfestménye: Krisztus Pilátus előtt. Budapesti Szemle, 30. 1882. 64. sz. 71–102.
• A magyar szobrászat. I–II. Budapesti Szemle, 34. 1883, 77. sz. 180–208, 353–372.
• A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig. Budapest, Franklin Társulat, 1885.
• A nemzeti elem a régi hazai művészetben. Művészi Ipar, 1. 1885–1886. 8–9. sz. 317–324. [Pasteiner Gyula előadása a régészeti társulat 1886. február 23-ikán tartott ülésén.]
• Az építészet I. Mátyás király alatt. Budapesti Szemle, 73. 1893. 193. sz. 1–19.
• XVIII. századbeli falfestmények Magyarországon. Akadémiai Értesítő, 7. 1896. 4. sz. 192–200. [Kivonat Pasteiner Gyula 1. t. február 3-án felolvasott értekezéséből.]
• Középkori építészetünk topographiája. Budapesti Szemle, 134. 1908. 376. sz. 57–72.
• Pasteiner Gyula irodalmi munkásságának teljes listáját lásd: Gosztonyi 2001, 159–186.
• Előadásainak és a hozzáírt disszertációknak listáját lásd: Gosztonyi 2008, 176–215.

Felhasznált irodalom

• Egyetemi hallgatók művészeti tanulmányutja. Pesti Hírlap, 30. 165. sz. (1908.07.10.), 11.
• Művészettörténeti gyűjtemény. In: A Királyi Magyar Tudományegyetem tanrendje, 1915–1916. tanév, 1. félév, 101–102.
• [Feleky Géza]: Eötvös József utolsó professzora. Világ, 15. 1924. 238. sz. 1–2.
• [Ismeretlen szerző]: Pasteiner Gyula. Magyar Iparművészet, 27. 1924. 8–10. sz., 121.
• Gerevich Tibor: Pasteiner Gyula emlékezete (Felolvastatott a M. T. Akadémiának 1931. évi május hó 18-án tartott összes ülésén). Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1933.
• Oroszlán Zoltán: Jelentés az Országos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 1941-42. évi működéséről.: Archaeologiai Értesítő, 3. 1942. 3. kötet. 356.
• Gosztonyi Ferenc: A „helyes” művészettörténeti álláspont kérdése Pasteiner Gyula írásaiban. Ars Hungarica, 27. 1999. 2. sz. 309–351.
• Gosztonyi Ferenc: Akadémiai emlékbeszéd mint önarckép. Gerevich Tibor és a „Pasteiner Gyula emlékezete”. Ars Hungarica, 28. 2000. 1. sz. 273j282.
• Gosztonyi Ferenc: A magyar művészettörténet-írás története (1875–1918) – A Pasteiner-tanszék. Doktori Disszertáció. Budapest, ELTE, 2008.
• Gosztonyi Ferenc: A Pasteiner-tanítványok. Ars Hungarica, 38. 2012. 1. sz. 11–71.
• Gosztonyi Ferenc: A „Pasteiner-tanszék” vége: Az 1917–1918-as tanszéki pályázat története és iratai. Művészettörténeti Értesítő, 63. 2014. 1. sz. 67–93.
• Gosztonyi Ferenc: Pasteiner Gyula (1846-1924), Az egyetemi tanár. Enigma, 13. 2006. 47. sz. 111–130.

További ajánlott irodalom

• Lehel István: Pasteiner Gyula. Nyugat, 17. évf. 1924. 24. sz. 808.
• [Ismeretlen szerző]: Pasteiner Gyula dr 1846–1924. Nemzeti Ujság, 6. 1924. 237. sz. 8.
• [Ismeretlen szerző]: Dr. Pasteiner Gyula meghalt. 8 Órai Ujság, 10. 1924. 238. sz. 6.
• [Ismeretlen szerző]: Pasteiner Gyula. Budapesti Hírlap, 44. 1924. 238. sz. 4.
• [Ismeretlen szerző]: Eltemették Pasteiner Gyulát. Pesti Napló, 75. 1924. 239. sz. 10.
• Mirkva Halász János: Pasteiner Gyula emlékezete. Rajzoktatás, 27. 1924. 1–10. sz. 35.
• Elek Artúr: Pasteiner Gyula. Nyugat, 24. 1931. 11. sz. 776–777.
  Újra közölve: Elek Artúr: Művészek és műbarátok. Válogatott képzőművészeti írások. Szerk. Tímár Árpád. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1996. 188–190.
• Zádor Anna: A magyar művészettudomány történetének vázlata 1945-ig. A Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve. Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1951. 9–40.
• Marosi Ernő: A 20. század elejének magyar művészettörténetírása és a bécsi iskola. In: Sub Minervae nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, ELTE Művészettörténeti Tanszék, 1989. 248–254.
• Telepy Katalin: dr. Pasteiner Gyula (1846–1924). In: Tata Baráti Körének Tájékoztatója 4. Tata, 1982, 25–33.
• Marosi Ernő: Die ungarische Kunstgeschichte Ende des 19. Jhs. In: Die ungarische Kunstgeschichte und die Wiener Schule 1846–1930. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1983. 38–41.
• A magyar művészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1999. 66–99, 341.
• Gosztonyi Ferenc: Pasteiner Gyula. A „helyes” művészettörténeti álláspont kérdése Pasteiner Gyula írásaiban. Szakdolgozat. Budapest, ELTE, 1999. (Témavezető: Marosi Ernő.)
• Gosztonyi Ferenc: Pasteiner Gyula irodalmi munkássága. Ars Hungarica, 29. 2001. 1. sz. 155–185.
• Gosztonyi Ferenc: „Van tanszékem az egyetemen…” Jegyzetek a mintarajztanodai és főiskolai művészettörténet-oktatás történetéhez (1875–1917). In: A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. Szerk. Blaskóné Majkó Katalin – Szőke Annamária. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2002. 229–318.
• Gosztonyi Ferenc „A magyar művészettörténet-írás története (1875-1918) – A Pasteiner-tanszék” című doktori (PhD) értekezésének vitája. Művészettörténeti Értesítő, 58. 2009. 1. sz. 167–178.

Bennő Sára Katalin