Szilágyi János György (1918–2016)

“Én kis túlzással, ami ebben a korban talán már megengedhető, azt mondanám, hogy semmi mással nem érdemes foglalkozni, mint ókortudománnyal. Igazán – hát, mellékesen foglalkozhat az ember mással is -, de igazán, komolyan, csak ókortudománnyal érdemes foglalkozni.” (Szilágyi, 2016, 24.)

Szilágyi János György a 20. századi magyar ókortudomány, klasszika-archeológia és az antik művészettörténet-írás egyik legmeghatározóbb alakja, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének több mint négy évtizeden át élén álló vezetője és újjászervezője volt. Munkásságát az ókori művészet egyetemességét hirdető szemlélete, a tudomány mint etikai magatartás és a humanista műveltségeszmény határozták meg, miközben alapjaiban változtatta meg a magyarországi antikvitás-recepciót.

Tanulmányai

1918-ban született Budapesten, tanulmányait a Lónyay utcai Református Gimnáziumban végezte ahol érdeklődése korán összefonódott a klasszikus nyelvvekkel és irodalommal. Itt ismerkedik meg Devecseri Gáborral is, akivel a tudományos munkán kívül életre szóló barátság kötötte össze. Egyetemi tanulmányait 1936-ban kezdte meg a Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma ELTE), ahol magyar–latin szakon végzett, majd 1941-ben doktorált, az antik színjátszásról írt Atellana című munkájával. Tudományos érdeklődésére és hozzáállására Kerényi Károly volt a legnagyobb hatással. Tőle sajátította el az egzisztenciális tudomány fogalmát vagyis azt a meggyőződést, hogy a tudományos kutatás nem öncélú filológia, hanem az emberi létezés alapvető kérdéseire adott válaszkeresés. Állandó tagja volt a Kerényi-kör pénteki előadásainak és a Stemma latin auctorolvasó összejöveteleinek. Életének jelentős részében a klasszika-archeológia mellett folytatta az irodalmi és műfordítói tevékenységét is. 1973-ban szerezte meg a doktori fokozatot, témája az etruszko-korinthoszi vázafestészet volt.

Munkája a Szépművészeti Múzeumban

A második világháború eseményei rá is hatással voltak, először munkaszolgálatra hurcolták majd, hadifogságba is került. A háború után 1947-ben került a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályára, amelynek 1951-től 1993-ig volt a vezetője. Programja a gyűjtemény gyarapítása és annak nemzetközi színvonalú tudományos intézménnyé alakítása volt. Szembeszállt azzal a nézettel, hogy a magyar régészetnek csak a hazai földben talált leletekkel van dolga. Autodidakta módon képezte át magát klasszika-archeológussá, és kezdte el a gyűjtemény módszeres feldolgozását. Bár 1956 után politikai okokból rövid időre Debrecenbe helyezték át, visszatérve folytatta múzeumszervező munkáját. Nevéhez fűződik az Antik Gyűjtemény könyvtárának bővítése és az antik művészetet bemutató állandó kiállítások rendezése. Kiállításrendezői tevékenységére nagy hatással voltak a modern művészeti kiállítások, melyeket külföldi tanulmányútjain látott, s melyek megtekintésére Körner Éva biztatására járt el.

Kutatási területei

Korai kutatásainak középpontjában a görög művészet állt. A század közepén a témában megjelent művei nagyban hozzájárultak a magyar ókortudomány recepciójához. Forráskutatási szepontból az egyik legkiemelkedőbb műve az 1962-ben írt A görög művészet világa II. A görög képzőművészetek archaikus és klasszikus korának írott forrásaiból - Európai antológia amelyben a klasszikus kori görög művészet írott forrásait gyűjtötte össze és értelmezte. A görög kultúra aranykora (1969) című műve, melyben társszerző volt Ritoók Zsigmond és Sarkady János mellett ma is a hazai ókortudomány egyik legmeghatározóbb szakirodalma. A Kerényi-örökség szellemében íródott Paradigmák (1982) című műve, amelyben antik szerzőkön és mitológiai történeteken keresztül vizsgálja az emberi magatartás örökös formáit. Később válik fő kutatási területévé az etruszko-korinthoszi vázafestészet, amelynek világszerte elismert szakemberévé vált. A Corpus Vasorum Antiquorum magyarul, míg az etruszk vázákról írt kétkötetes monográfiája az Ceramica etrusco-corinzia figurata I–II, olaszul jelent meg (1992, 1998). Kései munkáiban, mint a Pelasg ősök nyomában (2002), a régészetet kultúrtörténeti és hermeneutikai szempontok alapján vizsgálta, így értelmezve a nemzeti önismeret és a fiktív őstörténetek kapcsolatát. Érdekelte, hogyan változik az antik művek jelentése a különböző történeti korszakokban. Élete utolsó évtizedeiben megjelent két kötete a Szirénzene (2005) és a Tenger fölött (2011) ókortudományi tanulmányait gyűjtik össze.

Szilágyi János György emlékezete

Egész életében tudatosan távol tartotta magát a hivatalos akadémiai hierarchiától, az intézményrendszerrel élete végéig kritikus maradt. Elutasította a címeket és kitüntetéseket. Több mint fél évszázadon át tanított, számos tanítványa és követője volt, bár formális egyetemi katedrát ritkán vállalt, oktatói tevékenysége elsősorban a múzeumi dolgozószobájában folytatott konzultációkban és a szemináriumokon nyilvánult meg. Olyan kutatók munkásságára volt hatással, mint például Marosi Ernő, aki későbbi köszöntőjében a jelenkori művészettörténet-írás legfontosabb kérdésfeltevéseit kötötte Szilágyi paradigmájához (Marosi, 2008). Öröksége nem csupán a múzeumban végzett tevékenységeiben és tanulmányaiban él tovább, hanem abban az ókortudományhoz való hozzáállásban miszerint, hogy a korszakra a jelen kulturális önismeretének egyik alapvető forrásaként tekinthetünk.

Szilágyi János György válogatott írásai

Atellana, Tanulmányok az antik színjátszásról. Budapest, Tipográfiai Műintézet, 1941.
Görög művészet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1954.
A görög művészet világa, A görög képzőművészetek archaikus és klasszikus korának írott forrásaiból. Budapest, Gondolat Kiadó, 1962.
A görög kultúra aranykora. Periklés százada - Európa nagy korszakai. Ritoók Zsigmonddal és Sarkady Jánossal. Budapest, Gondolat Kiadó, 1969.
Paradigmák. Tanulmányok antik irodalomról és mitológiáról. Budapest, Magvető Kiadó, 1982.
Legbölcsebb az Idő, Antik vázák hamisítványai. Budapest, Corvina Kiadó, 1987.
Ceramica etrusco-corinzia figurata I–II. Firenze, Leo S. Olschki Editore, 1992, 1998.
Pelasg ősök nyomában, Magyar ásatás az Appenninekben 1861-ben. Budapest, Atlantisz Kiadó, 2002.
Szirénzene, Ókortudományi tanulmányok, Budapest, Osiris Kiadó, 2005.
A tenger fölött. Írások ókori görög és itáliai kultúrákról. Gondolat Kiadó, Budapest, 2011.
Szilágyi János György tudományos bibliográfiáját lásd:
http://www2.szepmuveszeti.hu/antik_gyujtemeny/munkassag_szilagyi/?id=824

Felhasznált irodalom

Déri Balázs: „Igazán, komolyan csak ókortudománnyal érdemes foglalkozni.”. In: Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I. Budapest, Gondolat Kiadó – Szépművészeti Múzeum, 2018.
Illés Eszter: Szilágyi János György bibliográfiája, 2016.
Komoróczy Géza: A mértékadó. In: Komoróczy Géza (szerk.), Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I. Budapest, Gondolat Kiadó – Szépművészeti Múzeum, 2018.
Lengyel László: Szilágyi János György paradigmái. In: Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I. Budapest, Gondolat Kiadó – Szépművészeti Múzeum, 2018.
Litván György – Molnár Adrienne: Egzisztenciális tudomány, Szilágyi János György életinterjúja (2003). In: Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat Kiadó– Szépművészeti Múzeum, 2018.
Marosi Ernő: Az egész kulturális hagyományhoz való viszony, A művészet és Szilágyi János György a múzeumban. In: Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat Kiadó – Szépművészeti Múzeum, 2018.
Marosi Ernő: Legbölcsebb az idő, Szilágyi János György köszöntése. In: Komoróczy, Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I. Budapest, Gondolat Kiadó – Szépművészeti Múzeum, 2018.
Nagy Árpád Miklós: Az Antik Gyűjtemény, 1947–1993. In: Komoróczy, Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat Kiadó– Szépművészeti Múzeum, 2018.
Nagy Árpád Miklós: Sókratés Pannoniában, Szilágyi János György emlékezete. In: Komoróczy, Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat Kiadó – Szépművészeti Múzeum, 2018.
Radnóti Sándor: A Mester, Szilágyi János György 95. In: Komoróczy, Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat Kiadó – Szépművészeti Múzeum, 2018.
Rényi Zsuzsanna: „Ők eveztek, én pedig a kormányülésben Platónt olvastam nekik.”. In: Komoróczy, Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat Kiadó– Szépművészeti Múzeum, 2018.
Ritoók Zsigmond: Nemcsak tudós volt. In: Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat – Szépművészeti Múzeum, 2018.

Sándor Tünde