Tóth Sándor (1940–2007)

„… az aktuális felszín és a legrégebbi állapot között az épület, műtárgy, ill. lelőhely egész történetének dokumentumai meghúzódnak. Ahhoz, hogy a legkorábbi állapotot fel lehessen tárni, rendszerint a történeti adatok tömegét kell elpusztítani; hogy ezekből mi marad használható a későbbi kutatás számára, az kizárólag a feltárás gyakorlati lebonyolításának módjától, ill. a dokumentáltság mértékétől és megbízhatóságától függ.” (Tóth 1973. 619.)

Tóth Sándor, 2000 körül. © Magántulajdon. Szakács Béla Zsolt: Tóth Sándor (1940–2007). Enigma, 32. 2024. 119. sz. 85.

A 20. század második felében a magyar középkorkutatás és -oktatás színvonalát az ELTE tanszékén Marosi Ernő és Tóth Sándor közösen emelték rendkívül magas szintre. Tóth Sándor 1974 és 2002 között huszonnyolc éven át tanított az Intézetben, ahol meghatározó szerepet játszott a következő nemzedékek képzésében, és a tanulmányi kirándulások rendszeres szervezőjeként a terepmunka szeretetét is átadta hallgatóinak. Szakterülete az Árpád-kori művészet, ezen belül a 11–12. századi építészet és kőfaragás volt. Megállapításai nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is máig érvényesek és megkerülhetetlenek.

Módszertanát a tárgyközeli, empirikus megközelítés és a kimerítő dokumentáció jellemezte. Határozottan elutasította az ideologikus interpretációkat, helyettük a „művészettörténeti archeológia” szigorú, adatszerű leíró módszerére támaszkodva rekonstruálta a múltat.

Életút és szakmai állomások

Tóth Sándor 1940-ben született Temesváron. Egyetemi tanulmányait nem kezdhette meg időben, mivel az 1956-os forradalom idején a lakásukban haslövést kapott. A sérülés nyomán forradalmi részvételét feltételezték, és a korszak gyakorlatának megfelelően felkrétázták, ami miatt csak három év késéssel nyert felvételt az ELTE történelem–művészettörténet szakára. Ebben a három évben egy Váci utcai antikváriumban dolgozott, és már akkor önszorgalomból a középkor szakértőjévé vált. Az egyetemen is nagy önszorgalomról tett tanúságot: rendszeresen látogatta László Gyula és Bóna István régészek előadásait is.

Tóth Sándor arcképe egyetemi indexében, 1960. © Magántulajdon. Szakács Béla Zsolt: Tóth Sándor (1940–2007). Enigma, 32. 2024. 119. sz. 66.

Szakmai pályafutását már egyetemi évei alatt a veszprémi Bakonyi Múzeumban kezdte meg, emiatt tanulmányainak utolsó két évét levelező tagozaton végezte el, és a diploma megszerzése után is rövid ideig itt dolgozott. 1966 és 1974 között az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) Tudományos Osztályának munkatársa volt. Alapossága az OMF-en nem mindig talált megértésre, 1974-ben visszatért az ELTE-re, ahol nyugdíjazásáig oktatott, és rendszeresen vezetett hallgatói ásatásokat Veszprémfajszon. Egyetemi munkája mellett 1990-től haláláig a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Osztályának is tudományos munkatársa volt.

Módszertani alapvetések és kutatói attitűd

Oktatói tevékenységét rendkívüli alaposság és következetesség jellemezte: szigorúan vizsgáztatott, szóbeli vizsgái pedig szinte kivétel nélkül egy óránál hosszabbra nyúltak. Számára az volt a legfontosabb, hogy a hallgatók ne pusztán ismerjék az anyagot, hanem átlássák annak összefüggéseit. Előadásaira nagy gondossággal készült, és teljes szakirodalmi áttekintést nyújtott. Szigora mellett ugyanakkor folyamatos önreflexióra volt képes, és mély kapcsolatot alakított ki diákjaival: tudott együtt nevetni velük, tanítványait pedig nemcsak szakdolgozataik és doktori disszertációik, hanem már szemináriumi dolgozataik készítésében is segítette. Tanítványai később is rendszeresen visszatértek hozzá, és élete végéig kikérték a véleményét.

Kiemelt kutatási területek

A veszprémi székesegyház kőfaragványainak, valamint a középkori sírköveknek a feldolgozása során nemcsak egy addig jórészt publikálatlan anyagot tett hozzáférhetővé, hanem új irányt is szabott a hazai kutatásnak. A kőfaragványok részletes tipológiai és stiláris elemzése révén hozzájárult a 11–13. századi magyarországi műhelyek elkülönítéséhez, és kimutatta a veszprémi műhely kiemelkedő szerepét, amelynek hatása Tihany, Jásd és más dunántúli emlékek esetében is kimutatható.

A veszprémi kutatások során végzett feltárások alapossága és a dokumentáció részletessége messze meghaladta az akkoriban szokásos normákat, ami nemegyszer konfliktusokhoz vezetett. Pontosságát jól szemlélteti, hogy a veszprémi altemplom 1969–1973-as összesítő feltárási alaprajzán a következő megjegyzést rögzítette: „A pausz rajzolás közben hosszában 2,5 mm-t zsugorodott” (Szakács 2024. 68.).

A felsőörsi prépostsági templom vizsgálata során a falszövetek, szerkezeti elemek és liturgikus funkciók együttes elemzésével új értelmezést adott az épület térhasználatáról és kronológiájáról. E feldolgozás máig a téma egyik legmeggyőzőbb esettanulmányának tekinthető. Hasonló alapossággal közelített a soproni középkori lakóházak és a hidegségi templom kutatásához is.

Tóth Sándor, 1975. © Magántulajdon. Szakács Béla Zsolt: Tóth Sándor (1940–2007). Enigma, 32. 2024. 119. sz. 78.

Kutatásainak egyik központi témája a székesfehérvári királyi bazilika kapuzatának rekonstrukciója volt, amely egész életművét végigkísérte. Hasonló jelentőségűek a zalavári és a Szent István-szarkofághoz kapcsolódó vizsgálatai: ezek során új kronológiai összefüggéseket állapított meg, és meggyőző érvekkel elsőként vetette fel, hogy a szarkofág a király szentté avatásához, 1083-hoz köthető.

A magyarországi román kori építészet egészére kiterjedő szintézisalkotó törekvései elsősorban kiállítási katalógusokban és nagyobb tanulmányokban jelentek meg. A Pannonia regia (1994) és a Paradisum plantavit (2001) katalógusaiban a 11–12. századi templomépítészet átfogó értelmezését adta, miközben részletes esettanulmányokban dolgozta fel többek között Tihany, Dombó, Zselicszentjakab és Jásd emlékeit.

A „Pillér és ív a magyar romanikában” című tanulmányában a középkori építészeti szerkezeteket a tartószerkezeti elemek elemzéséből kiindulva vizsgálta, miközben következetesen elhatárolta a tudományosan igazolható rekonstrukciót az alaptalan feltételezésektől.

Kutatásai nem korlátozódtak a román korra: foglalkozott a késő középkorral (például a kassai Szent Erzsébet-templommal és a budavári szoborlelettel), a reneszánsz művészettel, így a Bakócz-kápolnával, valamint elméleti és modern művészeti kérdésekkel is, többek között Gauguin korai művészetével. Utolsó tanulmányában kimutatta, hogy a legkorábbi évszámmal datált bordás keresztboltozat Kálmán király megrendelésére Zárában épült, ez az európai építészettörténet szempontjából is kulcsfontosságú felismerés.

A Magyar Nemzeti Galériában végzett munkája során a román kori kőfaragványok katalógusának elkészítésével életművének egyik legátfogóbb összegzését adta, noha számos nagyobb lélegzetű munkája – köztük ez is – kéziratban maradt, vagy csak töredékesen jelent meg.

Halála és tudományos hagyatéka

Tóth Sándor halála váratlanul következett be. 2007 késő őszén egy tanulmányúton vett részt kollégáival, amelyen aktívan bekapcsolódott a szakmai munkába, és láthatóan élvezte az utazást. Késő este érkeztek vissza Budapestre. A rá jellemző szerénységgel vállalta, hogy éjszakai járattal megy haza, erre azonban már nem került sor, az utcán érte a halál.

Halálával egy olyan életmű szakadt meg, amelyet következetes igényesség, fegyelmezett munkavégzés és szigorú kutatásetika jellemzett. Tóth Sándor számára a pontosság és a tárgyi emlékek iránti alázat alapelv volt, munkássága pedig olyan szakmai mércét állított, amely a későbbi nemzedékek számára is irányadó marad.

Tóth Sándor válogatott írásai

A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése I. A veszprémi székesegyház középkori kőfaragványai. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 1. 1963. 115–141.
A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése II. Veszprémi középkori sírkőtöredékek. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 2. 1964. 167–183.
A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése III. XIII. századi építőműhely Veszprémben. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 6. 1967. 163–182.
Régészet, műemlékvédelem, történelem. Építés-Építészettudomány, 5. 1973. 617–630.
Feldebrőről, hipotézisek nélkül. Műemlékvédelem, 21. 1977. 29–39.
A gyulafehérvári fejedelmi kapu jelentősége. Építés-Építészettudomány, 15. 1983. 391–428.
Az esztergomi Bakócz-kápolna történelmi helye. Ars Hungarica, 18. 1990. 207–228.
A 11. századi magyarországi kőornamentika időrendjéhez. In: Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon 1000–1541. Kiállítási katalógus. Szerk. MIKÓ Árpád–TAKÁCS Imre. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1994. 54–71.
Pillér és ív a magyar romanikában. In: Koppány Tibor hetvenedik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk. BARDOLY István–LÁSZLÓ Csaba. Budapest, Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998. 49–73.
A 11–12. századi Magyarország Benedek-rendi templomainak maradványai. In: Paradisum plantavit. Bencés monostorok a középkori Magyarországon. Kiállítási katalógus. Szerk. TAKÁCS Imre. Pannonhalma, Bencés Főapátság, 2001. 229–266.
Kálmán király és a bordás keresztboltozat. Művészettörténeti Értesítő, 56. 2007. 1–28.
Román kori kőfaragványok a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében. (A Magyar Nemzeti Galéria szakkatalógusai, I/1.) Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2010.

Tóth Sándor irodalmi munkásságának teljes listáját lásd: Bardoly 2008, 158–162.

Felhasznált irodalom

Bardoly István: Tóth Sándor publikációinak bibliográfiája. Művészettörténeti Értesítő, 58. 2008. 158–162.
Dávid Ferenc: Tóth Sándor méltatása. Ipolyi-érem. Művészettörténeti Értesítő, 55. 2006. 446–447.
Kelényi György: „Vén diák üdvözlete” – Emlékeim hallgató koromból. Enigma, 107. sz. 2021 (2022). 80-86.
Marosi Ernő: In memoriam – Tóth Sándor 1940–2007. Ars Hungarica, 35. 2007. 193–212.
Marosi Ernő: Tóth Sándor emlékére. Zárszó helyett utószó. In: Művészettörténeti tanulmányok Tóth Sándor emlékére. Szerk. Takács Imre. Budapest, Martin Opitz Kiadó, 2019. 193–194.
Marosi Ernő: Visszaemlékezés egyetemi éveimre. Enigma, 108. sz. 2021 (2022). 12-40.
Mentényi Klára: Tóth Sándor (1940–2007). Műemlékvédelem, 51. 2007. 428–434.
Mikó Árpád: Előszó. In: TÓTH Sándor: Román kori kőfaragványok a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében. (A Magyar Nemzeti Galéria szakkatalógusai, I/1.) Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2010. 7–9.
„Minden jótett elnyeri méltó büntetését”. Interjú Lővei Pál művészettörténésszel. Enigma, 113. sz. 2022 (2023). 14–15.
Szakács Béla Zsolt: Tóth Sándor (1940–2007). Enigma, 32. 2024. 119. sz. 65–85.
Takács Imre: Előszó. In: Művészettörténeti tanulmányok Tóth Sándor emlékére. Szerk. Uő. Budapest, Martin Opitz Kiadó, 2019. 7–9.
Tóth Sándor: Régészet, műemlékvédelem, történelem. Építés- Építészettudomány, 5. 1973. 617–630.

Blanár Panna